Nagymáté Hanna Alapítvány

Alapítványunk létrehozásának személyes és nagyon szomorú apropója van, Kislányunk Hanna, 2004. szeptember 04-én orvosi műhiba áldozata lett.

Nem értettük, és ma sem értem, hogyan történhetett meg, pedig élete utolsó 4 napján végig vele voltunk, halálát végig éltük. Ő az életét, mi pedig Őt, a teljes értelmetlenség jegyében vesztettük el.

 

2004. augusztus 31-én este egymás után, többször hányt. Másfél éves, makkegészséges, icipici-gyönyörű, angyali kislány. 4 nap alatt veszítettük el. Semmi komoly. Hányással kezdődött. Banális vírusfertőzés, ezen mindenki átesik, de ő pici volt, megijedtünk. Tapasztalatlan szülők lévén, egyetlen kislányunk iránt tele imádattal és aggodalommal rohantunk a kórházba, rettegvén a gyermekek esetén oly sokat emlegetett kiszáradástól. Azonnal infúziót próbáltak bekötni, többedszeri próbálkozásuk is kudarcot vallott, ekkor döntöttek a vénapreparálás mellett. Több órás, fájdalmas és felesleges tortúra következett, amely mindannyiunkat rémesen megviselt. Elviseltük, mert hittük, hogy Hannán végül az orvosok segítenek majd. Másnapra a hányás elmúlt, az ami miatt kórházba mentünk rendeződött. Mégis egyre elesettebbé vált. Ma már tudjuk, hogy a bekötött kanülnél fertőzték be. Hiába kértük, hogy adjanak gyógyszert neki, könyörgésünk nem talált válaszra, a fertőzést és Hannát kezeletlenül hagyták. Nem ellenőrizték a kanül környékét, ami laikus számára is jól láthatóan egyre fájdalmasabb és duzzadtabb volt. Így a 4. nap hajnalán kislányunk vérmérgezésben meghalt. Miközben széles spektrumú antibiotikum alkalmazásával e kórházi fertőzés könnyedén kezelhető lett volna.

Keserű tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, hiszen ez alatt a 4. nap alatt mindvégig Hanna mellett voltunk. Bele kóstoltunk az orvosok szakmai dilettanizmusába, de leginkább az egészségügyben uralkodó nemtörődöm, embertelen magatartásba. Ma már tudom, hogy nem is száradnak ki olyan könnyen a gyerekek, és azt is, hogy ha akkor nem rohanunk Hannával a kórházba, még ma is élne………..

 

Alapítványunk létrehozásával célunk nem csupán az, hogy méltón emlékezzünk mindazokra, akik életüket értelmetlenül veszítették el, orvosi felelőtlenség következtében, hanem az is, hogy a műhibák előfordulásának lehetőségét a minimálisra csökkenthessük. Szeretnénk minél nagyobb hangsúlyt fordítani a megelőzésre, de sajnos számolnunk kell más tragédiák bekövetkeztével is. Ebben az esetben minden formában és módon a hozzátartozók támogatása a célunk. Nem tagadom, többek között az Alapítvány életre hívására a túlélés ösztönöz, tenni valamit Hanna és a hozzá hasonlóan jártak értelmetlen halála ellen. Halála óta nem telt el sok idő, ahhoz mégis elég, hogy lássuk a kézzel fogható igazság bizonyíthatatlanságát. Alapítványunk tenni kíván az ártatlan gyermekek megóvásáért, fogni a szülők kezét akkor is ha nincs baj, és akkor is ha adódik. Az életet szeretnénk könnyeddé és biztonságossá tenni, esetleges gond esetén pedig a rendelkezésünkre álló minden módon és eszközzel támaszt nyújtani.

 2006.

 

Időközben jó néhány év eltelt. Az alapítvány létezik ugyan, de sokminden átalakult bennen. Hosszú, komoly érési folyamat állomásait járom. Kérdések, kérések, kétségek tömkelege merül fel bennem újra és újra. Rájöttem, hogy egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy az orvosi műhibák előfordulását megakadályozzam. Nincs eszközöm arra, hogy az orvostársadalmat erőteljesen jellemző emberi törődéstől mentes hozzáállást megváltoztassam. Egyedül ahhoz is gyenge vagyok, hogy egy alapítványt jól és hatékonyan működtethessek. Ahhoz viszont van elég erőm, hogy támasza lehessek gyászoló szülőknek. Az eltelt idő megérlelt. Nincs bennem bánat, sem harag, sem csalódás. Azon vagyok, hogy ezen az oldalon elidőzve, akinek szüksége van rá, vigaszra leljen. Minden erőmmel azon vagyok, hogy tompítsuk a kapaszkodó nélküliség kétségbeejtő állapotát.....

 

2013.